Fuldokló demokrácia

“A fotográfia a legdemokratikusabb művészeti médium”, írja Carol McCusker a Communication Arts idei fotográfiai évkönyvében.

Úgy tűnik, hogy bárki, aki elsajátítja a kamera működését, eleget utazik egzotikus helyekre vagy elvégzi a fotográfia szakot egy jónevű egyetemen, jó, ha ugyan nem nagyszerű fotóművésznek minősülhet, aki kiállítást és albumot érdemel. A valóság az, hogy mivel demokratikus és bárki részére hozzáférhető műformának tűnik, a fotográfiát elárasztja a középszerűség, az utánzás és a készen előállított, előtörténet nélküli sztárművészek. Mielőtt felkarolnám e sztárművészeket, egy fotómúzeum kurátoraként tudni akarom, mi mást csináltak már vagy mire képesek, és maradandó-e a tehetségük. Többnyire egyetemi szakokról jönnek, egy nagy nyilvánosságot biztosító New York-i galériában rendezik meg első, katalógussal és 12 000 dolláros árcédulákkal kistafírozott kiállításukat. Mint a zene és a sport esetében, a piac körüllihegi képeiket, tovább duzzasztva a fotográfia főáramát, mely meglátásom szerint a nagyméret, a színpompa és az elidegenültség irányába tart. Ez valószínűleg pontosan (és szomorúan) tükrözi kultúránk szellemi állapotát, én azonban a világ jelen állása szerint valami többet szeretnék.

Pozitív példaként Robert Adams-t (ld. még itt vagy ott), Andrea Modica-t (ld. itt meg ott), Sebastiao Salgado-t és James Fee-t (róla ld. a következő bejegyzést) hozza. Nem a legjobb válogatás, de nem is a legrosszabb ahhoz, hogy alátámassza, amit hangsúlyozni akar és amivel bizonyos szempontból óvatosan, más szempontból határozottan egyetérthetünk.

Ahelyett, hogy csak keringetné napjaink légkörét, melynek fő fotós áramlatai belefulladnak az iróniába vagy a popkultúrára tett felületes utalgatásba, a fotográfiának javítania kellene a világot, nem hátráltatnia. Szeretném erősíteni mindazt, ami szervesen értékes az életben. Nyakamat nyújtogatva kérem, hogy a fotográfia legyen “életerősítő”, kockáztatva, hogy régimódisággal és zárt gondolkodással vádolnak. Szememben azonban a fotográfiának (mint minden műalkotásnak) van egy erkölcsi tartománya. Nem triviális cselekvés, és felelősséggel jár. Művet alkotni nem kevesebb, mint kiváltság, márpedig a kiváltsággal együtt jár a felelősség.

nem lehet hozzászólni