Lélek? Test?

Megnéztük Erzsi barátnőmmel a Szépművészeti Múzeumban a Lélek és test – Kertésztől Mapplethorpe-ig, a fotográfia legnagyobb mestereinek szemével című fotókiállítást. Milyen különös, hogy a fotóművészek képeinek zöme szomorú, drámai vagy tragikus pillanatot örökít meg. Egy másik részük neutrális dolgokat dokumentál. Boldogságot pedig csak a legritkább esetben tudnak rögzíteni. (egy vélemény)

A szóban forgó reprezentatív fotókiállítás általános ujjongó visszhangja közepette egy kellemetlen kérdés maradt vissza: ez meg mi volt. Az anyag három rétegből vétetett: a két világháború közötti magyarok, jelentős nemzetközi fotótörténeti nevek, valamint “további világhírű művészek” képeiből, és három grandiózus célt tűzött ki maga elé. Szerintünk mindhárommal kudarcot vallott, de jól szemléltetett egy — tőlünk távol eső — fotográfiai kultúrát.

1. Egy egyetemes téma körbejárása (”lélek és test” mint “az emberi létezés két esszenciális megközelítése”).
A felosztás: gyerekes didaxissal előadott bántó közhelyek.
A képanyag: szedett-vedett variációk egy-egy altémára.
Valódi, párbeszédre késztető mondandó és súlypontok nélkül az uniformizált kivitel (szinte kizárólag fekete-fehér képek egységes keretezésben) külsősége nem teremthet egységet a sokféleségben.
A tárlat a legnagyobb biztonság és a legkisebb ellenállás jegyében terel. Fél az erős állításoktól, ugyanakkor a koncepciótlanságból kiépített koncepció kísérletére sem vállalkozik.

2. Művészetpolitika, legitimáció.
A) A fotográfia bevonultatása a szépművészet körébe.
Ehhez többségben kellett volna lenniük a fotóművészeti alkotásoknak. A minőségi kontroll hiánya azonban lenullázta a szándékot.
B) A magyar (származású) alkotók nemzetközi rangjának demonstrációja.
Túlteljesítve.

3. Fotóművészeti gyorstalpaló.
Ennyire egyoldalú és gyenge válogatás alkalmatlan erre. Aki így vette a dolgot, az hagyta magát alulinformálni.

Ami mégis sikeresen egységbe fogta a kiállítást, az az a felfogás, hogy a fénykép kulturális, de leginkább csak civilizációs reminiszcenciák gyűjteménye. A reminiszcenciák előállítása és kiváltása a főárambeli fotográfiai kultúrák egyike. Mivel ezek az utalóemlékek gyorsan lecserélődnek, csak azok stabilizálódnak közülük, amelyeknek sikerül bálvánnyá vagy traumává válniuk. Olyan “világhírű” felvételek (ún. “fotóikonok”), témák (híres emberek), toposzok (szegénység, erotika, mindennapok), bejáratott képi stílusok és közös emlékek (történelem, politika), amelyeket a fotó közkeletű, nem művészeti – azaz magánjellegű, alkalmazott és mediatizált – használatából mindenki jól ismer.

Mindez csak az azonnali, minden erőfeszítés nélküli tetszésben, a nagy nevek elismerésében és a felületes kapcsolatok felismerésében megnyilvánuló fogyasztó-nézői reflexeket szolgálja ki. A tárlatot alapvetően meghatározó konformizmus teljesen idegen a jelentős művészet tapasztalatától. Így a mintegy tucatnyi valódi műalkotás, elsősorban Moholy-Nagy és Kertész, illetve Kerekes, Barta, Szabó Dezső, Joel Meyerowitz néhány fényképe magára marad vagy legalábbis rossz kontextust kap.

Egy pozitív meglepetés a kevés közül: mennyire erőteljes a Jönnek! kettőskép, az egyébként ellenszenves Helmut Newton talán egyetlen jó műve.

Helmut Newton: Sie kommen!

Helmut Newton: Sie kommen!
első megjelenés: Vogue, 1981 november
később Newton felcserélte a két kép sorrendjét


Akit tehát nyár végén a fotóművészet érdekel, inkább nézze meg Kecskeméten Kerekes Gábor Megfigyelések című kiállítását. Akit pedig egyébiránt a művészet, Vera Molnart és Francois Morellet-t a Vasarelyben, mely a 2006 februárjában megalakult Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület közreműködésével csendben az ország egyik legjobb galériájává válik.

kiegészítés 2008 október 2
Közel egy hónap elteltével megjelennek a fenti tömör véleménnyel lényegében egybehangzó, részletesebb bírálatok is a kiállításról.

2008. szeptember 20
Stenczer Sára: A Szellem nélkül maradt Lélek és Test

2008 szeptember 29
Cséka György: Az áttörés odaátja

2008 szeptember 30
Pfisztner Gábor: Steichentől Pécsi Józsefig?

4 hozzászólás ehhez: “Lélek? Test?”

  1. dincsi írja:

    Az én véleményem sokkal egyszerűbb és itt olvasható:
    http://www.fotonlog.hu/2008/08/test-s-llek-szpmvszeti.html

    Ami a Helmut Newton képet illeti, balról a második lány a két képen más–más lábán áll, bár lehet, hogy pont ettől művészi :-) Amúgy ezt csak ott vettem észre élőben pedig a képet ismertem már előtte is.

  2. Groxi írja:

    Egyetértek. Koncepció nem volt, de mégis láthattunk sok világhírű képet eredetiben. Göbölyös Luca többrétegű aktját hiába ismertem nyomtatásból, az eredeti mégis lenyűgöző volt.
    Nálunk oly kevés a reprezentatív fotókiállítás, hogy mégis örülnünk kell egy ilyennek.

  3. ex Ponto írja:

    dincsi: én is a kiállításon vettem észre a láb-finomságot. Eltalált volt a nagyítás mérete is. Méteresben pl. már taszító lenne.

    Groxi: szintén egyetértek. A mégis-öröm jegyében volt szó róla egyáltalán, mert bírálattal nem nagyon foglalkozom itt.

  4. gaba írja:

    Nekem is olyan fura szájízem maradt a kiállítás megtekintése után. Kellett is vennem egy jégkrémet.

hozzászólás: