A halál eszközei (itt is). Per Volquartz sorozata arról, milyen simulékonyan költözik belénk a pusztítás logikája, és mennyire keskeny a túlvilági fantasztikum határa. Művei még ott, riportfilm róla amott.
Per Volquartz: Missile #2
Instruments of death
Vö. Richard E. Loftis: In and Outs, mozgóképpé fűzve itt (.wmv, 6,8 MB).
Richard E. Loftis: Out Number 1
In and Outs
A képi világ, melyet Lambri elénk tár, leginkább olyan, mint amikor elmegyünk az utcán valaki mellett, aki akkora összpontosítással bámul fel az égbe, hogy nem állhatjuk meg, hogy magunk is felnézzünk abban a reményben, hogy megértjük, mit lát.
— olvasom Luisa Lambri fényképeiről, melyek legtöbbször nagyhírű építészek architektúráját ábrázolják szokatlan módon belülről és úgy, hogy a mellékelt tudás nélkül aligha ismernénk fel a helyszínt. Névtelenné tisztítja a nevezetest.
Luisa Lambri: Untitled (Barragán House #23) (2005)
[fényképei] inkább egyszerre mélyen személyesek és légiesek, semmint részvétlenek és konkrétak. Munkája továbbá olyan finomsággal és bensőségességgel átitatott, amely homlokegyenest ellentétes azzal a merő realizmussal, mellyel például Thomas Ruff vagy Candida Höfer műveiben találkozni.
— írják róla másutt (.pdf, 93 KB).
Lambrit már említettük egyszer. Lásd még itt, ott, amott, emitt, amottan és emitten meg ott, majd pedig ismét itt, ott, amott, emitt, amottan és emitten, no meg itt.
A kép kapcsán — Barragánról korábban:
2007 május 20 Visszavert szépség
2007 április 22 Innováció nem létezik
Elhallgatás, egybegyűjtés, sűrítés, egyediség. Getto Tamás nemcsak építész (és táncos és énekes), hanem díjnyertes fotós is.
A kommunikációval kapcsolatban éppen mostanság — mondhatnám ma — állt be óriási változás nálam az elmúlt évekhez képest. Kezdek szkeptikus lenni a beszéddel, a megnyilvánulásokkal kapcsolatban. Újabban leginkább hallgatni szeretnék.
[...]
A kor nem kedvez a kinyilatkoztatásoknak. A világot szintézisben látni, és ennek szellemében cselekedni és beszélni — mostanában megoldhatatlan feladatnak látszik. Nem látom már olyan koherensnek a világot, amiből csak olyan könnyedén kibeszél az ember… Azt gondolom, hogy az életenergiákkal is másképp kell bánni: érdemes szétszórás helyett átcsoportosítani azokat, és az akkumulálódásra is nagy hangsúlyt kell fektetni.
[...]
Szrogh György [...] embléma-elmélete [...]szerint az a jó ház, amit egy 5×5 centiméteres emblémába le lehet rajzolni, lehetőleg két vonallal. Az embléma sűrítésre tanít. A sűrítés addig tart, amíg még ki tudja fejezni mondanivalóját. Ha a mondanivaló már nem ismerhető fel, akkor az emblémát eldobhatjuk, mert túlsűrűsödött.
[...]
Az egyediség az, ha az ember elég pontosan le tudja utánozni önmagát.
— Csontos Györgyi: Pont (Fellegajtó nyitogató): Beszélgetés Getto Tamás Ybl-díjas építésszel, Echo 2007/5-6.
Január 6-ig még nyitva tart az óbudai Vasarely Múzeumban a Példázat mint művészet című kiállítás, ismét a Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület szervezésében.
válaszok az összetartozásra
[...]
A szeriálisban túllépni a szerialitáson
A szépséget keresni és felfedezni
— írja az egyik résztvevő, a plasztikus és transzparens képtárgyakat alkotó Klaus Staudt, és szépen kifejti ezt Vera Molnar (szül. Molnár Vera, 1924) ars poeticája (az Elképzelhetetlen képek c. szövegéből):
a sorozatok értelme az egymáshoz nagyon hasonló vizuális helyzetekből adódó képek megnézésének lehetősége volt. [...] A kérdés az, hogy az ábrák egymás mellett nézése révén találunk-e imitt-amott valami lényegi változást, valami sajátos vizuális szituációt, amit művészetnek nevezhetünk. Egész tevékenységem arra irányul, hogy ezt a jelenséget, a művészet “epifániájának” jelenségét megragadjam. A szeriális munka egyfajta vizuális dialógus a festő és a kép között. [...] A vizuális lehetőségeknek mindig csak egészen kis százalékát fogadom el. Munkásságomat feltételes jellegűnek tekintem.
Példa szerénységből egy olyan művésztől, aki remekművek sorát hozta létre (ld. például itt vagy ott).
A rend a művészetben nem elnyomást, hanem a kép megértésének, a képhez való általános hozzáférésnek kötelező előfeltételét jelenti.
— írja Heijo Hangen kapcsán K. Weschenfelder (Werverzeichnis der Seriographien von 1966-1993, Köln 1994). Végül pár sor az egyszerűség és a hosszantartó befogadás szoros kapcsolatáról a tárlat legfiatalabb (1975) művészétől, Dirk Rausch-tól:
Kevéssel sokat mutatni, ez művészi munkám szándéka. Arra törekszem, hogy más, azaz egyszerűbb képeket készítsek, mint amilyeneket a környezetünkben látni kényszerülünk. Hogy az egyes képeket a néző valóban be tudja fogadni, több időre van szüksége, mint amennyit a kortárs médiák általában engedélyeznek számára.
A csoportos kiállításon az említetteken kívül Hiromi Akiyama, John Carter, Jo Enzweiler, Hans Jörg Glattfelder, Ewerdt Hilgemann, Ben Muthofer, Yves Popet, Sigurd Rompza és Peter Weber művei láthatók.
