archívum: 2007 augusztus

Kis egotrip

2007 augusztus 28 Kedd

Walker Blackwell weboldalának Artists & more listáját böngészve látom, hogy jelen blog is szerepel rajta. Kösz.

Egy beszámoló a Dunaújvárosi Fotóbiennáléról az “alternatív” gyűjtőnév alá sorolta a munkáimat. A kategória nem túl értelmes, miután azon alkotókat sorolja ide a(z ugyane csoportban egyébként remek anyagot kiállított) szerző, Sárközi Péter, akik “a hagyományostól eltérő téma, illetve formavilággal igyekeznek egyéni kifejezésmódjukat megtalálni.” Ez tévedés, kivéve persze, ha bizonyos rossz fotográfiai beidegződésekre vonatkoztatjuk a “hagyományost”. A cikk végén még nyitott kérdés viszont azóta már választ kapott: a zsűri szerint a magánfotó trendje vitte el a pálmát, s ezzel máris egy valóban kínos és káros újhagyománynál vagyunk.

Valamikor a biennále megnyitója után váltottam pár szót Zólyom Franciskával, a központi helyszínt adó Kortárs Művészeti Intézet vezetőjével. Ő az “ilyen bauhaus-os dolgok” címszóval intézte el azokat a munkákat, amelyek között Sárközi és az én képeim is szerepeltek. Ez szintén eléggé kínos. Ám maga a címke korántsem, sőt ellenkezőleg, elvégre egy valódi aranyfedezettel rendelkező hagyományra utal. Ezért is jó, hogy egy ezt felvállaló kiállításon szerepelek legközelebb.

Kiegészítés (2007 december 7.)
További recenziók a Dunaújvárosi Fotóbiennáléról.
Pfisztner Gábor: Önkifejezés: Dunaújvárosi Fotóbiennálé, Balkon 2007/7-8
Somogyi Zsófia: Kétévente, veletek(?), ugyanitt… Az első Dunaújvárosi Fotóbiennále, Fotóművészet 2007/3, 62-69. o.

Flora

2007 augusztus 27 Hétfő

Flora, természet a kultúrában. Gideon Barnett sorozata. Ld. még itt, ahol a Magnum gyakorlatát parodizálja.

Gideon Barnett: Flora

Gideon Barnett: Flora sorozatból


Egészecskék

2007 augusztus 23 Csütörtök

Ezek a Drégely képek a pop-art vázlatos, bájos, költői világát és a multi-image-ek szenvtelenségét keresztezik.

Lassan kavargó képek, melyek mintha egy fraktállá állnának össze hirtelen. És innen már megint átlátható a rend, melynek mélyén egy réteg azért ott marad a káoszból.

Egyes szám – Többes szám: a részecskék világa. Drégely Imre fényképei még pár napig láthatók a Nessim Galériában.

Drégely Imre: Monoszkópia (2006)

Drégely Imre: Monoszkópia (2006)

Egek

2007 augusztus 20 Hétfő

Annyira giccses, hogy már szép. Timothy Hearsum fénykép-triói.

Timothy Hearsum: Trio #15 (2006)

Timothy Hearsum: Trio #15 (2006)

Mentés fentről

2007 augusztus 17 Péntek

Terry Evans légifotói, mint egyfajta mentési munkálat. Önálló weboldalon Revealing Chicago sorozata. Látható még itt, ott és amott.

Terry Evans: Jetty, Lakefront Near Downtown Chicago, Cook County, January 29 (2004)

Terry Evans:
Jetty, Lakefront Near Downtown Chicago, Cook County,
January 29
(2004)

Revealing Chicago (2003-2004)


utóirat (2008 január 2)
Budapesten tavaly november 4-ig a Millenáris Teátrum Piros-Fekete Galériájában voltak láthatók a Revealing Chicago fényképek.

Kerámiakamera

2007 augusztus 16 Csütörtök

Kerámiaházas számítógépet (PlushdepartmentIkbenstil.nl) és porcelántévét (Ma Jun) már láttunk. Most itt a kerámiából készült lyukkamera: Steve Irvine (még több itt).

Cement

2007 augusztus 15 Szerda

Cement. Walker Blackwell fényképei.

Walker Blackwell: Cement 7

Walker Blackwell: Cement 7

Sötétben oldott emlékművek

2007 augusztus 13 Hétfő


Joe Clark: Bridge (2004)

Joe Clark: Bridge (2004)

Olyan fényképeket készítek, melyek az iparosodott világ küszöbterületeinek ürességével játszanak és valamiféle mélységes, noha teljesen selejtes emlékművekként értelmezik újra őket. [...] A képek fenséges élményt keltenek, amit visszafog az a sejtelem, hogy nincs minden a rendes helyén. E képek készítésének világos szándéka, hogy lappangó “spiritualitást” oldjanak fel a szilárd világiasságban, mellyel a nyugati kultúra az élethez közelít. A mű ezért a romantikában gyökerezik: miközben elismerjük, hogy a mű csinálmány, megértjük, hogy a máslét, melyet megmutat, nem odakint van a világban, hanem a képességünkben, hogy megtapasztaljuk.

— írja éjszakai fényképeiről Joe Clark.

Matthew Spiegelman

Matthew Spiegelman: 2
Cycle Project Components 4


Üres fényreklám-felületek éjjel és reflexfényeik Matthew Spiegelman Cycle Project Components: Night és Cycle Project Components: 4 sorozatain. (Itt is.) Ő pedig ezt írja:

Az Éjszaka sorozatot durván hat hónappal azután kezdtem el, hogy anyám meghalt. Sok időt töltöttem álmatlanul, Los Angeles belvárosa körül keringve, ahol felnőttem.

A képek itt hátulról átvilágított reklámtáblákat ábrázolnak, szokásos plakátjaik nélkül. Szórt neonfény fehér derengése vetül a járdákra és az utcákra. Bevallom, vonakodtam kiegyezni e fény spirituális jelentőségével oly sok sötétség közepette, de mivel szükségem volt arra, hogy rendbehozzam a dolgokat, végül elfogadtam.

Ugyanakkor ezek a fénydobozok olyan szobrászi érzékenységgel rendelkeznek, ami tetszik nekem. Az, hogy épített környezetben állnak, és noha információs csomópontoknak tervezték őket, mégis szinte teljesen felirat nélküliek, monolitikus státuszt ad nekik [...].

The Cycle Project: Five Allegories on Mourning — önálló weboldalon itt, letölthető itt (.pdf, 5,2 MB).

Szerencs 2007 kiállítás

2007 augusztus 12 Vasárnap

Augusztus 23-án csütörtökön délután 5 órakor Barabás Lajos műgyűjtő nyitja meg a 31. Nemzetközi Iskola és Művésztelep kiállítását a Kévés Galériában (Budapest VIII. ker., Baross u. 131.). További tudnivalók a meghívón:

31. Nemzetközi Iskola és Művésztelep kiállítás meghívó

meghívó nagyobb méretben


előzmények
2007 április 29 Szerencs 2007
2006 december 5 Modell indulásra és érkezésre
2006 szeptember 19 Mester-kiállítás újratöltve
2006 augusztus 21 A 30. kiállítás
2006 augusztus 10 Konkrétan jön: Szimmetria kiállítás
2006 május 12 péntek Szerencsi Művészeti Szabadiskola: idén harmincadik éve

A káosz egyben

2007 augusztus 11 Szombat

A káosz terepén készítem a legjobb fényképeimet. A város összetettségének belsejében “fekete lyukakat” vagy “nem-helyeket” keresek [...]. Nem tiszta rögzítésnek tekintem a képeimet; inkább a festészettel és a zenével érzek szoros kapcsolatot. [...] eredeti gondolkodásmódom talán így határozható meg legjobban: egy dolgot látni mindenben és mindent látni egy dologban

Maarten van Schaik ars poeticája szépen illik Las Vegas (2005) sorozatára. (Művei még itt is.)

Maarten van Schaik: Las Vegas (2005)

Maarten van Schaik: Las Vegas (2005) sorozatból

Ezzel az oldalával felfelé

2007 augusztus 10 Péntek

Megvannak a nemzetközi Adobe Design Achievement Awards díjazottjai (melyen, mint említettem, magyarok nem indulhattak). Fotó kategóriában a döntős Julia Bruns Művi emberség sorozata simán csak beteg (jó értelemben), de Michael Kai Ezzel az oldalával felfelé munkái tényleg rendben vannak, és a fotográfia “digitális” jelzőjének is értelmet adnak. Kai weboldala itt.

Michael Kai: Terrace

Michael Kai: Terrace
This Side Up

Arc az idővel

2007 augusztus 7 Kedd

A koreai Kyungwoo Chun arcképei kiszabadítják a személyt a sikerült portré éles körvonalaiból. A kamera előtt töltött hosszabb, például az Egy órás portré vagy a Harminc perces párbeszéd címekben jelzett kivárás természetesen elmossa az élettelen mozdulatlanság látszatát, mely helyett az arc sugárzása és a tekintet tartása alkot egy lágyabb és teljesebb képet.

Művei még itt, ott, amott, emitt, emitten, amottan vagy itt.

Kyungwoo Chun: 1 Hour Portrait #9 (2002)

Kyungwoo Chun: 1 Hour Portrait #9 (2002)

Valamit nézel

2007 augusztus 6 Hétfő

Szépség a láthatáron. Si-Chan Park Something you look at (2006) sorozatán milyen nyugalommal kiégett az ég… a Földre telepedő monolitikus képződmények fölött.

Si-Chan Park

Si-Chan Park fényképe

Búcsúk

2007 augusztus 3 Péntek

Lehet-e a búcsú többesszámú?

Július 30-án hétfőn, egyazon napon meghalt Ingmar Bergman és Michelangelo Antonioni.

Bergman elhunytával lezárult az a három életmű, amelyek a legfiatalabb művészeti ágban összefoglalták a nyugati kultúra fő alakzatait és tájait: Tarkovszkij (ortodoxia, Kelet), Fellini (katolicizmus, Dél), Bergman (protestantizmus, Észak).

Valaki azt mesélte, hogy valamelyik Playboy-számban megjelent egy interjú Bergmannal, aki arról is nyilatkozik, hogy engem tart a legjobb kortárs filmrendezőnek, még Fellininél is jobbnak (?!).

– jegyezte naplójába 1974. január 7-én Tarkovszkij, aki a maga részéről Fellini elé helyezte Antonionit, de mindenki más elé Bressont.

Amikor így lezárul egy életmű – olyan utolérhetetlenül fontos és értékes, mint az övék –, akkor egy másfajta, de fokozott közelségbe kerül, a távozás ellenmozgásaképp.

Hogy születik-e az élő és alakuló munkásságok között olyan szintézis, amely e hármas társaságába lép, nyitott kérdés, és valószínűleg nem is olyan fontos. Fontosabb, hogy azon a második magaslaton, ahova magyar rendező egy jutott el (Bódy), folyamatosan teremjenek remekművek. Antonioninak legalább egy ilyet köszönhetünk, a Nagyítást.

Röviden visszatérnék tehát arra, miért nem volt igaza Hajasnak abban, hogy a Nagyítás közhelygyáros és akadálykerülő film, mert nem jut túl “a probléma reklámfelvételén”. Antonioni fotósának képklisévilágát ugyanis nem az lyukasztja át véglegesen, hogy szembesül egy drámai valósággal, hiszen a váratlan fordulat könnyedén felfogható lenne a rutin természetes velejárójaként (a véletlen mint a fényképészet rendszeres kísérője), az agresszió és a halál pedig nem lenne több, mint e processzus – mégoly kritikus, de valóban csak megerősítő – metaforája.

Eddig helytálló Hajas bírálata, mely azonban a döntő mozzanat, a felvételek megsemmisülésének értékelésekor maga is a könnyebb irányt választja.

Először is, a parkban készült fotók tartalmától független, jelentős jel, hogy ellopásuk miatt nem valósul meg hősünk készülő könyve. Egy fotóalbum ellenpontozó szerkesztési elve omlik össze, s miután a film maga is egyfajta állóképsor, ez a műegészben beálló fordulat metaforája.

Nyomok tűnnek el nyomtalanul, s ez eltűnés nyomai éppily tűnékenyek. A tanúság tárgyi hordozóitól (a fényképektől mint tárgyaktól) zavarba ejtően felszabadulva maga a személy válik valódi, bizonyítékot felmutatni nem tudó tanúvá. A belső kép – Hajas szavával: a hallucináció – befogadójává. Tekintete irányt vált, objektivitása megtörik, befelé fordul. Miután átveszi a láthatatlan teniszlabdát, melyet a játék avat megfogható és hangokat adó létezővé (a hangszer mozgására kihegyezett koncertjelenet ellenképsora), akkor nemcsak ki- és továbblép az átlényegülő játékszabályok mezejére, hanem egyszersmind maga válik képpé, beleolvadva talajába, hátterébe, végül eltűnve benne. A felemelkedőben távolodó záróképsor (a nagyító művelet fordítottja) azon gondolkodtat el, mit látott meg vakon Thomas a repülőtest nélküli propellerben.

Távolodás, emelkedés, megközelítés.